Domszky Pál Erdészeti Erdei Iskola - Kemence
Tevékenységünket erdőpedagógiai és környezeti nevelési módszerek segítik, így a tantermi oktatás mellett előtérbe kerülnek a
személyes tapasztaláson alapuló terepi foglalkozások, kutatások, élményszerű programok. A természetismereti tanulmányokat pedig néprajzi, irodalmi, történelmi vonatkozások színesítik. A foglakozásokat szakképzett emberek - erdészek, vadászok, biológusok, pedagógusok, kézműves szakemberek - tartják, akik ráadásul a kulisszák mögé is bepillantást engednek.Elsősorban általános iskolásokat, de középiskolásoknak, családoknak, természetjáróknak, érdeklődő csoportoknak is lehetőséget biztosítunk, hogy erdei iskolai programunk keretén belül megismerjék az erdőt és mindezzel párhuzamosan társaságunk mindennapjaiba is betekintést nyerjenek.
Igény szerint félnapos, egynapos vagy akár ötnapos programot kínálunk. Lehetőséget biztosítunk kisebb csoportok csapatépítő tréningeire is, bemutató - és tanácstermünkben.
Erdészeti oktatótermünk
Az erdei iskola egész évben - az évszakhoz igazítva kínál programot a látogatóknak, nagyrészt iskolai időszakban, de hétvégén is tartunk foglalkozásokat, főként felnőtt csoportoknak, családoknak.
Az erdei iskolai programok lebonyolításához használható 30 fős erdészeti oktatóteremben a hagyományos technikai eszközök mellett korunk modern oktatási eszközeit is megtalálod. Osztályod, családod, természetkedvelő ismerőseid részére a fenti kiállítási anyagok mellett termés és „életjel" gyűjtemény, mikroszkópos metszetgyűjtemény, szakkönyvtár, jegyzetgyűjtemény és határozó könyvek állnak a rendelkezésre. Az ismeretek modern eszközökkel történő elsajátításához továbbá madárhang gyűjtemény, csillagászati és vadászati-vadgazdálkodási DVD gyűjtemény, internet hozzáférés, 4 db számítógép, projektor, érintőképernyős bemutatási lehetőség, számítógéphez csatlakoztatható mikroszkóp nyújt segítséget.A természet „búváraként" terepi foglalkozásokhoz madarász spektívet, kereső távcsöveket, éjjellátó készüléket, bonckészletet, bogárnézőkéket, környezetvédelmi detektívkoffert, vízvizsgáló labort vihetsz magaddal.
Az erdészház környezete
Az erdészházat körülölelő kertben található dendroparkban megismerkedhetsz közel 30 féle hazai fafajjal. Melyik közülük nyitvatermő és melyik zárvatermő? Hogyan tudsz különbséget tenni csupán a kéregmintázat vagy a levélformák alapján a fafajok között? Ha a kutatásban megfáradsz, a parkban található padokon megpihenhetsz.
A kézműves és hagyományőrző foglalkozások helyszínét a szabadtéri foglalkoztató biztosítja. Hűvösebb időben az erdészház mellett található Dézsmaház szolgál foglalkozásaink helyszínéül.
Az erdészház mellett felállított mini meteorológiai állomás a nap 24 órájában gyűjti és továbbítja az adatokat. Az állomás mérőeszközeinek megismerésével Te is többet tudsz majd a meteorológia fontosságáról!
Bemutatkozik a Domszky Pál Matracszállás, mely a hegyvidékekről jól ismert turistaházak jellegében, de 21. századi körülmények között várja a vendégeket.
A Domszky Pál Erdei Iskola új épülete Bernecebarátiban, a Maros-patak mellett a Nagy-völgy bejáratánál található, s úgy lett kialakítva, hogy lehetőséget teremtsen a bentlakásos és a napköziotthonos jellegű erdei iskolai programoknak is. Ezért a földszinten berendezett oktatóterem (és étkező), tálalókonyha, ruhatár és mosdók, a tetőtérben 30 férőhelyes matracszállás található.Programok a Domszky Pál Erdei Iskola szervezésében
Iskolásoknak, családoknak, természetjáróknak, érdeklődő csoportoknak igény szerint választható programok egész évben.
Kínálatunk:
• Témanapok és foglalkozások osztálykiránduláshoz
• Minősített erdei iskolai programok és foglalkozások 2-5 napra
• Népi kézműves foglalkozások
• Túraajánlatok az Észak-Börzsönyben
• Sportolási lehetőségek
Kapcsolat, elérhetőség:
- Ipoly Erdő Zrt. Kemencei Erdészet
- Domszky Pál Erdészeti Erdei Iskola
- 2638 Kemence, Fő út 274.
- Tel./Fax: 06-27-365-161
- E-mail: kemence@ipolyerdo.hu
További információk:














